rss

,,...holnap ez is messziszáll."

#841

Múltkor megfogadtam, hogy többet nem írok a munkahelyi problémákról, de ma megint annyira fel lettem bosszantva, hogy hihetetlen. Kénytelen vagyok leírni, nehogy elfelejtsem, hogy soha többé nem leszek szeretetszolgálat,  mert nem érdemli meg az, akinek nem írjuk le a nevét…
Még előző hónapzárásnál segítettem neki (rajta), mert Főnöknél nagyon elásta magát…
Most, egy teljesen más projektnél elrontott valamit, de piszkosul! Alig igazodtam ki a káoszos dolgain, mert a 1,5 év alatt nem tanult még mindig meg normálisan excel táblázatból ki- , majd bemásolni. Pedig nem nagy követelés… képes a képleteimbe úgy bepiszkítani, hogy másnap írhatom őket újra. Most meg rám akarta kenni az ő hülyeségét, hogy biztos az előző hónapban történt, amit én írtam be neki… Akkor kiakadtam, mert ez már e-havi projekt, ráadásul a harmadik. Nem értette, rágta tovább a karalábét és csámcsogott, majd csoszogva eltűnt. Felmentem elmosogatni egyik munkatársnőmmel a teásbögréket. Hallom, hogy valaki csattog. Ő az! Mondjam neki el, hogy mégis hol keresse az adott dolgot, amit elkevert?! Hát, hol? Honnan tudjam?! Én mindent megkerestem neki, amit tudtam a számítógépben, ennél többet tényleg nem tudok. Nem értette. Mondtam neki újra: Nem tudom, hogy hol van, nem az én feladatom megkeresni más szétszórt dolgait!!! Elviharzott. Munkatársnőmtől már megkérdeztem, hogy ennyire érthetetlenül beszélek? Nem, dehogy…
Mentem öltözőbe, hogy átvegyem a cipőmet, egyszer csak nyílik az ajtó. Hát ki lenne, ha nem ő??? Ő most mit csináljon? Főnök ki van rá akadva. Keressem neki elő, mert biztos, hogy nem ő szúrta el. Akkor elborult az agyam. 1. Nem én csomagoltam el! 2. Nem én illesztettem be a befejezett projektekbe!  Tehát semmi közöm hozzá. Máskor nem fogok segíteni se, mert most is én lettem az első, akit gyanúsítgatni kellett, minthogy átgondolja a tényeket, amit mutattam neki Főnökkel együtt. Utána sértődötten rohant Főnök irodájába, én meg elhagytam a helyszínt!
Most mégis mit várt? Elkezdek majd kutatgatni a polcán? Vagy kiutazok Németországba, hogy megkeressem, hátha mégis berakta a csomagba?
Meddig kell még eltűrnöm ezt? Miért kell nekem mindenkit ellenőrizgetni, mert nem képesek elvégezni a feladatukat, amiért ugyanannyi fizetést kapnak, mint én (sőőt… többet)?!
Vagy legalább íratná be őket Főnököm valami tanfolyamra, ahol megtanítják őket egy minimális mértékű office használatra…! Bár, a múlthéten bizonyították, hogy az értő olvasással is gondjuk van. Szörnyű emberekkel vagyok körülvéve… és még csak most kezdődött a hét…

2012. május 14. 16:59 | még nincsenek kommentek
Címkék: korkep
írta: e

vágyalku

2012. május 14. 15:50 | még nincsenek kommentek
Címkék: klip
írta: e

El szeretném felejteni a múltját,

...hogy ne okozzon nap, mint nap ennyire erős, belülről mardosó fájdalmat!

 

 

2012. május 14. 15:39 | még nincsenek kommentek

írta: e

#838

Tegnap összetörtem az autót...

Mégis mi jöhet még?? Szerencsétlenség ellen mit lehet tenni? Engem már nagyon rég a fogságában tart és egyre rosszabb!!!

2012. május 8. 7:55 | még nincsenek kommentek

írta: e

Elveszett

Előbb nézegettem vissza a régebbi bejegyzéseimet és szomorúan látom, hogy eltűnt jó pár. Pl. a Munkaügyis bejegyzések és a Válts vallást?! című, ami számomra nagyon elgondolkodtató volt, és még mai napig elég gyakran eszembe jut.

2012. május 1. 20:03 | még nincsenek kommentek

írta: e
Régebbiek | Végére »

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja

copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby

fel